Beszámoló a Fiatal Pszichiáterek Hétvégéjéről

Idén első alkalommal került megrendezésre 2014. szeptember 19-21. között hazánkban a Fiatal Pszichiáterek Hétvégéje, amelynek ötletgazdái nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint szakmánk fiataljainak összekovácsolását. A rendezvényt az OPAI mellett mind a négy egyetemi város (Budapest, Debrecen, Pécs és Szeged) Pszichiátriai Klinikája is támogatta, így valóban az ország minden területéről a parádfürdői Erzsébet Park Hotelbe vonzotta a kezdő pszichiátereket.

Ahogy toborzó levelükben a szervezők is kiemelték, a hétvége a kötetlen ismerkedés lehetősége mellett elsősorban szakmai szemléletünk tágítását célozta meg. Már érkezésünk pillanatában kézhez kaptuk azt a programfüzetet, amely tartalmazta a különféle workshopokra történő beosztást. A 45 lelkes résztvevő 4 csoportba került, így kiküszöbölhetővé váltak a döntési kényszerhelyzetek, és forgásban mindenki mind a négy szemináriumon részt tudott venni. Szintén fontos kiinduló elképzelés volt, hogy olyan témák kerüljenek körbejárásra, amelyek a „hagyományos” képzés során esetleg kisebb szerepet kapnak, ugyanakkor kifejezett hasznossággal bírnak. A szervezők hozzáállásának és nyitottságának köszönhettük tehát azt a workshop-palettát, amelyben egymás mellett kapott helyet a kognitív-behavior és a családterápia, a mindennapi rutin szempontjából talán legjelentősebb sürgősségi pszichiátria, valamint az interdiszciplinaritás témája.

A workshopok vezetői rendkívüli hangsúlyt fektettek az interaktivitásra, és bátran merem állítani, hogy hozzászólási kedvünk péntek délutántól vasárnap délelőttig minimum meghatványozódott. Ugyanúgy, ahogy az első este nagycsoportjához (Dr. Égerházi Anikó és Dr. Németh Attila vezetésével) képest is látványosan (vagy inkább hallványosan) nőtt az aktív résztvevők száma a hétvégét záró nagycsoportra. Hogy ez miként történhetett? Nem szeretnék lineáris ok-okozati fejtegetésekbe bonyolódni, azt viszont bátran ki merem jelenteni, hogy az oldottságunknak volt némi köze a szűk két nap együtt töltött időhöz.

Csoportom elsőként a Füredi Professzor Úr és Dr. Moretti Magdolna vezette családterápiás workshopon találkozott, ahol egymás nevének megjegyzéséig sem nagyon jutottunk el, annyira koncentráltunk a szellemes – és egyébként alap-családterápiás – feladat megoldására, miszerint mutasson be minket „valaki más” (családtag, főnök, barát, feleség stb.). Mellesleg melegen ajánlom mindenkinek ezt a fajta tükörbenézést, nem biztos, hogy meglepetés nélküli marad. A családterápiás foglalkozáson egy konkrét saját eset boncolgatásán keresztül megismertünk néhány családterápiás technikát, illetve magának a módszernek egyes alapfeltevéseibe is betekintést nyerhettünk. Hasonló módon zajlott a kognitív-behavior terápiás csoport, Dr. Égerházi Anikó és Kövér Lili pszichológus vezetésével. Itt a szupervíziókból jól ismert módon egyikünk a problémás pácienst, másikunk a terapeutát játszotta, miközben közösen igyekeztük beazonosítani és átstrukturálni a diszfunkcionális attitűdöket, valamint az azokat fenntartó gondolkodásbeli logikai hibákat, automatikus gondolatokat.

A különböző pszichoterápiás irányzatokba való betekintés mellett úgy vélem, aktuálisan a leghasznosabb a Dr. Németh Attila és Dr. Szendi István által koordinált sürgősségi pszichiátria–kurzus volt, ahol szintén saját eseteinkből (hibáinkból, nehezen meghozott döntéseinkből) tanulhattunk közösen, emellett lehetőségünk nyílt farmakoterápiás megfontolások megvitatására a gyakorlati síkon is. Ez utóbbit azért hangsúlyoznám külön örömmel, mert a mindennapokban – az alkalmas idő hiánya miatt – gyakran elsikkad a gyógyszerelési kérdések nyílt megbeszélése. Dr. Móré Csaba és Dr. Frecska Ede pedig az interdiszciplinaritás határmezsgyéjére kalauzoltak el minket. Itt a legfontosabb üzenet – számomra – az volt, hogy rajtunk, és nem a társszakmák hozzáállásán múlik, hogy mennyire része vagy nem része a pszichiátria a medicinának.

Csapatépítés és kötetlen ismerkedés céljára legmegfelelőbbnek végül a szombat koradélutánba nyúló „Elmetorna” bizonyult. 10 állomáson végighaladva az „elme”-rész jegyében különféle pszichofarmakológiai kérdésekre kellett választ adnunk – a rendezvényt támogató gyógyszercégek égisze alatt, a „torna” során pedig változatos természeti akadályokat kellett leküzdenünk. A „kincskereséshez” a festői Mátra nyújtotta a színteret, mi pedig még a szálloda személyzetének hathatós segítségét is igénybe vettük. Végül minden csapat célba ért, és jutalmul még az ebédről is csak félig maradtunk le.

A program kettős célja hagyományteremtés és hagyományőrzés – utalok itt a sokak által talán ismert horányi Fiatal Pszichiáterek Fórumára – volt. Ahogy a záró nagycsoporton Németh Attila is mondta, „Mi ezt most elindítottuk. Az, hogy mi lesz jövőre..., rajtatok áll.” Remélem, nem vagyok egyedül a gondolattal, hogy „Lesz jövőre.”.

Amit pedig útravalóul magammal viszek – azon kívül, hogy örülök és köszönöm, akiket megismerhettem –, az azt hiszem az, hogy nem félek. Nem félek hibázni, nem félek tudni, nem félek nem tudni. Nem félek kritizálni, nem félek a „nagyok” előtt véleményt nyilvánítani, és legfőképpen kérdezni nem félek. Mert van kitől és van miért.

Dr. Jakab Judit
Nyírő Gyula Kh. OPAI,
2. éves rezidens