Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet - Nyírő Gyula Központ

National Institute of Menthal Health, Neurology and Neurosurgery - Nyírő Gyula Center

Logo1

Drogprevenció okosan

Közzétéve: 2018. június 28


500 2 mindbreakerImmár húsz éve június 26-án tartják a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját, amely ráirányítja a figyelmet a prevenció szerepére a fiatal korosztály körében. A Nyírő Gyula OPAI Drogambulancia munkatársai élen járnak az innovatív prevenciós eszközök fejlesztésében.

Elsőként a VoltEgySzer interaktív alkalmazás debütált 2016-ban. Az okostelefonra letölthető alkalmazást intézetünk munkatársai a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Kreatív Technológia Laborjával közösen alkották meg, és hat modulon keresztül nyújt segítséget abban, hogy a felhasználók többet tudhassanak meg az egyes szerekről, valamint a megelőzés és a gyógyulás lehetőségeiről.

Az applikációra épülve hozták létre a világszerte egyedülálló Tudat-törő szabadulószobát a 13. kerületi Prevenciós Központtal együttműködve, amely 2017 végén nyílt meg. A szobát a megnyitás óta több száz tizenéves látogatta, köztük felépülő szenvedélybetegek is. A játékosok kiemelték, hogy maga a játékélmény nem tér el más szabadulószobák élményétől, noha a Tudat-törő elsősorban érzékenyítő és információátadási prevenciós program, és a játékot kiscsoportos diszkusszió követi, ahol elsősorban a szerhasználat hátteréről, illetve a felépülés lehetséges útjairól esik szó.

„A legerőteljesebb emocionális élményt a játék során a szobában levetített, Gyuró Mónika által készített animáció jelentette az azt kísérő narrációval Kovács Krisztián színművész előadásában, míg sok visszajelzés azt emelte ki, hogy a kooperatív feladatok miatt válik élvezetessé a szoba” - összegzi az eddigi tapasztalatokat Dr. Kapitány-Fövény Máté projektvezető, a Drogambulancia munkatársa.

A Drogambulancia harmadik projektje egy interaktív prevenciós rövidfilm Éjjeli utak címmel, amelynek tesztverziója június 28-án kerül bemutatásra.

 

 

600 VoltEgySzer fomenu v4 600 VoltEgySzer kepregenyek

  

 

 

Kórházi adatok

KSH szám:
15846035-8610-312-01 Adószám:
15846035-2-42
Számlaszám (MÁK):

10023002-00362746-00000000
 

ÁHT-I:
391395
180 eeszt logov

Könyvajánló

MEGJELENT!
borit2

Dr. Petke Zsolt
Tremkó Mariann

Felépülés a
függőségből - szerencsejáték
és szerhasználat

muveszek f170

Dr. Németh Attila

Művészek
és pszichopatológia

kenyszerbetegseg170

Dr. Harsányi András,
Dr. Csigó Katalin,
Dr. Demeter Gyula:

Kényszerbetegség
Elmélet, kutatás,
terápia

Alapítvány

Kérjük, ha módjában áll, támogassa adója 1%-ával intézményünket!
Köszönjük!

Pályázat

szech2020
 
ujszech terv png
 
cikk edihosp jpghu horizontal cef logo