Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

Nyírő Gyula National Institute of Psychiatry, and Addictology

logo main1

Jogi és Forenzikus Osztály

Osztályvezető:
dr. jur. dr. med Vizi János
jogász, pszichiáter, igazságügyi pszichiáter szakértő
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

„B” épület, II. emelet

(nem betegellátó osztály!)

 

Az osztály nem foglalkozik panaszügyekkel, egyedi esetek kivizsgálásával, stb.
Jogi ügyekben, jogvitákban az Intézet álláspontját képviseli.


Fő feladat- és hatáskörei:

  • közreműködik a jogi, valamint szabályozási döntések, határozatok előkészítésében, megfogalmazásában;
  • közreműködik az Intézet szakmai, valamint hazai és nemzetközi kutatási szerződéseinek előkészítésében, megkötésében és a szerződésekkel kapcsolatos más jogi munkát igénylő feladatokban;
  • részt vesz az Intézet belső szabályzatainak elkészítésében, véleményt nyilvánít azok jogszabályokkal való összehangolásával kapcsolatban;
  • részt vesz az Intézet feladat- és hatáskörét érintő közigazgatási egyeztetéseken;
  • részt vesz a szakmai- és társadalmi szervezetekkel folytatott együttműködés feltételeinek kidolgozásában, az ezekkel a szervezetekkel folytatott egyeztetéseken;
  • jogszabály alkotási kezdeményezést javasol az Intézet feladat- és hatáskörét, így különösen a pszichiátriát és a forenzikus pszichiátriát érintő területeken; részt vesz az Intézet módszertani, irányítási feladatkörével kapcsolatos irányelvek, egyéb útmutatások kidolgozásában;

 

 

 

Kórházi adatok

KSH szám:
15846035-8610-312-01 Adószám:
15846035-2-41
Számlaszám (MÁK):

10023002-00362746-00000000
 

ÁHT-I:
391395
180 eeszt logov

Könyvajánló

MEGJELENT!
borit2

Dr. Petke Zsolt
Tremkó Mariann

Felépülés a
függőségből - szerencsejáték
és szerhasználat

muveszek f170

Dr. Németh Attila

Művészek
és pszichopatológia

kenyszerbetegseg170

Dr. Harsányi András,
Dr. Csigó Katalin,
Dr. Demeter Gyula:

Kényszerbetegség
Elmélet, kutatás,
terápia

Alapítvány

Kérjük, ha módjában áll, támogassa adója 1%-ával intézményünket!
Köszönjük!

Pályázat

szech2020
 
ujszech terv png
 
cikk edihosp jpghu horizontal cef logo