"Művészek és pszichopatológia" könyvismertető, könyvkritika

 

Dr. Janka Zoltán professzor könyvismertetőjéből részlet:

„A kiemelkedő kreativitás gyakorta együtt jár lelki kiegyensúlyozatlansággal, vagy akár pszichiátriai betegség kategóriájába sorolható tünetekkel. Többen a kivételes alkotóerő és az elmezavar közös gyökereit vetik fel, miként a költő John Dryden ("Lángész és őrület biz' közeli / S szál ösvény, mi kapcsukat szétszeli"), vagy a legújabb genetikai kutatások (Nature Neuroscience, 2015).

Németh Attila legújabb könyve erről a kapcsolódásról szól. A zömmel a művészvilághoz tartozó eminens személyek sorsának és alkotásainak bemutatása kapcsán a pszichés tünetek és egyéni szenvedések megvilágítására kerül sor kiváló szakmai felkészültséggel… A szerző a művész (és tudós) sorsok és tünetek elemzésénél eredeti dokumentumokra, leírásokra és jellemzésekre támaszkodik, objektív, tárgyilagos megközelítést alkalmaz. Teszi mindezt olyan formában, amely az Olvasóban az esetek zömében együttérzést kelt.

Ezt annál is könnyebb elérnie, hiszen olyan kiválóságok életútjára, alkotásaira és lelki megnyilvánulásaira tér ki pszichiátriai szemmel, akik a társadalom számára felbecsülhetetlen kulturális értéket jelentenek, mint a költő Babits Mihály, Hölderlin, József Attila, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Rilke, ill. az író Dosztojevszkij, Kosztolányi Dezső, vagy a festőművész Csontváry, Dalí, Gulácsy, Frida Kahlo, Modigliani, Munch, van Gogh, ill. a filozófus Rousseau és a zeneszerző Ravel. Sor kerül a talán kevésbé ismert Cholnoky fivérek (köztük a földrajztudós Jenő), Karinthy Gábor költő, valamint a polihisztor tulajdonságokkal megáldott, tragikus sorsú Csáth Géza, ill. a kivételes sikereket elért, de szintén szerencsétlen körülmények között elhunyt rövid életű Michael Jackson pop-énekes bemutatására is.

A könyv maga a kreatív megközelítés, hiszen a szerteágazó, bonyolult, szövevényes és deviáns viselkedésmintázatok között próbál igényesen, nagy kulturális kitekintéssel és érzékenységgel, széles szakmai ismerettel, de ugyanakkor fegyelemmel rendet teremteni és a dokumentumok alapján feltárt pszichés tüneteket valamilyen betegségkategóriához sorolni. A könyv minden bemutatott személynél rövid névjeggyel indít, amit az életút taglalása, a fontosabb alkotások megemlítése vagy illusztrációja és a tünetek pszichiáter szemmel történő elemzése követ, amelyet rövid összefoglaló zár… A művészek és tudósok bemutatása nagyobb pszichiátriai betegségcsoportok szerint történik, azaz egy-egy főbb fejezethez sorol egyes személyeket. A könyv minden érdeklődő számára ajánlható egyrészt amiatt, hogy az Olvasó ráérezzen azon érzékeny adottságokra, amelyek segítségével a jellemzett művészek a világ ingereire reagáltak az emóciók, percepciók, intellektuális, magatartási és energiafunkciók széles repertoárjának mozgósításával. Másrészt, hogy az Olvasó számára nyilvánvaló legyen, hogy hatalmas életművek sokszor csak egyéni szenvedések árán jöhetnek létre, s a lelki kín kitermeli – mint a sebzett kagyló – az igaz gyöngyszemeket. A könyv ezáltal azt a célt is szolgálhatja, hogy a társadalmat érzékenyítse és megértőbbé tegye azon pszichiátriai betegek iránt, akik esetleg ilyen kiemelkedő kreativitásra és kulturális értékteremtésre nem képesek.

 

VISSZAJELZÉSEK

 

Dr. Ágoston Gabriella, pszichiáter írta:

„A hétvégén belekezdtem a könyvbe is. Attila! Ez lenyűgöző! Már a bevezetőben olyan gondolatokat fogalmazol meg nemes egyszerűséggel, ami az egész pszichiátriának használna, nemcsak egy könyv bevezetőjeként. És az egész könyv valami hihetetlen színvonalas. Mekkora munka lehetett, te jó ég! Nagyon jók, nagyon szépen kerekítettek az egyes fejezetek. Egyetlen esetben sem „degradálja le” az alkotót, fantasztikus, ahogy a megértés és az empátiád érződik a tárgyilagosságod mögött. Több könyvedet olvastam már, de a stílusod még kiforrottabb, gördülékenyebb lett, nagyon jól egyensúlyozol a laikus számára emészthető és a szakmailag is teljesen korrekt között!”

Dr. Szirmai Imre neurológus professzor írta (részlet):

„A könyv jó, a könyv szép! Sok ismerős adatot és még több újat találtam benne. Különösen kedvenc filozófusom Rousseau betegségéről és életútjáról írtál tartalmas újdonságokat. Többször elolvastam az írókat, és a szimpátiám és az elismerésem csak nőtt irántuk. Semmi okod az aggodalomra, hogy a magyar közönség, különösen az olvasni még tudók tisztelete ezek iránt a zsenik iránt megváltozik, mert átteszik őket a "bolond" kategóriába. Ez nem fog bekövetkezni, sőt, a városi ember (köztük a sok határeseti entellectuel) vigasztalást és felmentést kaphat az elemzések olvasása során, saját zavaraikat zsenikben ismerhetik fel. Amit nagyon jónak tartok, az az írásaid mértéktartása. Nem kezdettél anekdotázni, pedig a témák nagyon kísértik az embert. A stílus száraz, és ennek ellenére nagyon emberi. Szóval, gratulálok! Jó. hogy megírtad. Nagy örömmel olvastam kedvenc költőmet, Rilkét és a festők magyarázata szintén telitalálat.”

Jávor Andrea, Cholnoky Jenő dédunokája írta:

„Kedves Attila! Röviden: tetszett. Hosszabban: nagyon tetszett. Remek a szerkezete, az elkülönítés és összefoglalás: most először gondolok rájuk, mint egy égőből sugárzó három lángnyelvre, vagy ha csak a szépre akarunk emlékezni, mint a tulipán szirmaira. Öntől tanultam, hogy Jenő is beleillik a sorba; valóban munkamániás lehetett, bár nem csak maga hajtotta önmagát. Apjuk óriási adósságot hagyott rájuk és Jenő vállalta az untermanságot: a törlesztést és népes családja eltartását, Viktor és László alkalmi kisegítését. Külön-külön, egymás ellenében küszködtek, vajon miért nem jelentettek egymásnak biztonságot, mint Esterházynak az öccsei.

Idézi Jenőt a vonatpénzről: Ön nem ütközött meg azon, hogy a tanév alatt önálló fiatal férfiakból megint gyereket csináltak? Persze, az egyetemet és a pesti életüket is a papa fizette, de az apanázsból maguk gazdálkodtak (vagy nem: Viktor).

Viktor idézett nézetét a világnak termelő, kvázi önfeláldozó, beteg szervezetről inkább önigazolásnak és divatjamúlt romantikának tartom. Micsoda kettősség: ilyen poros szépelgéssel írni csupa extravagánsról. Tudja, hogy a halála okának végelgyengülést írt be a szemérmes orvos? László volt a család legfeketébb báránya, a "nem egészen hófehér" ügyei és agresszivitása miatt. Viktor és László nem szánta el magát, nem volt elég erős, nem tartotta érdemesnek=érdekesnek (nem kívánt törlendő) a "normál" polgári életet. Úgy értem, attól még lehettek volna írók, hogy nem isszák el a háztartást. Igazi dzsentri tempó?

Jenő mindent vállalt, mindent csinált és egy idő után mindent tudott. Példás élettel eltakarni a régi csődöt, a kínos testvéreket, az élet napsütötte oldalán megkapaszkodni József főherceggel, díszmagyarral, Gerbeaud törzsvendégként. Becsületére legyen mondva, dolgozott érte, nem kiügyeskedte. Kisangyalként fotózott Béla fia helyett törődött anyámékkal is. Nagy karácsonyok és nagy vendégségek voltak az otthonában, nyaraláskor tájképeket festett és a szoknyák is bonyolították az életét. Ida azt hiszem már megvolt, mielőtt gyermekei anyja meghalt volna és Idának meg kellett érnie, hogy lecserélik egy ifjú hallgatónőre. Hogy rajongói népes táborából miért pont Jolika lett a befutó... Reneszánsz ember? Ahhoz túl gyomorbajos, finomkodó volt.

Tehetségesek voltak, és mint ilyenek késztetnek önálló gondolkodásra. Egy ideje azt is értem, hogy nem az ivás miatt, hanem annak ellenére volt különleges, aki jól írt.”